Lindy hop kurzusok
Társastánc tanfolyamok
Minden évben az érdeklőés függvényében indítunk kezdő swing tánc csoportot.
A tanfolyamon swing táncot tanulunk, azon belül is a lindy hop műfajával ismerkedünk meg közösen. Előzetes tánctudás nem szükséges, azonban a nyitottság és kitartás elengedhetetlen, mint minden olyan alkalommal, amikor az ember valami új dologba kezd.
Minden alkalommal párokban táncolunk, így érdemes táncpartnerrel együtt jelentkezni. Nagyon fontos, hogy a tanítás párcserés rendszerben zajlik, tehát mindenki táncol mindenkivel. Ez lehetővé teszi, hogy egyedül is lehessen regisztrálni a kurzusra, viszont a szóló helyek korlátozottak! Bizonyos létszám után várólista van.
Az első óra ingyenes, mely lehetőséget teremt a táncstílus kipróbálására. A tanfolyam 10 további alkalomból áll, melynek fix díja van.
A Madison Táncklubbot azért hoztunk létre, hogy minőségi szórakozási lehetőséget tudjunk nyújtani az arra vágyóknak. Heti rendszeres találkozást egy olyan közösségben, ahol a táncé és a swing zenéé a főszerep. Várunk mindenkit szeretettel, aki szívesen megismerkedne velünk és ezzel a különleges stílussal!
~ Gyere, és érezd jól magad!~
10 alkalmas társastánc kurzusokat is indítunk heti rendszerességgel.
A tanfolyamon a Világtánc-programban szereplő táncokat lehet elsajátítani. Mit is jelent ez pontosan?
A népszerű és mindenki által jól ismert társas és báli táncok alapjait tanuljuk meg közösen. Ilyen például az angol keringő, a cha-cha-cha, a rock and roll vagy a rumba.
Előzetes képzettségre nincs szükség. A tanfolyam párcsere mentes, tehát kizárólag táncpartnerrel együtt lehet jelentkezni!
Minden kurzuson 4 táncot lehet elsajátítani. Mindig úgy állítjuk össze az anyagot, hogy legyen benne klasszikus és latin táncstílus is.
A kurzus díja fix, mely egy összegben fizetendő és tartalmazza mind a 10 órát.
A Madison Táncklub fő profilja a swing táncok oktatása, azonban a Világtánc-programot is nagy sikerrel tanítottuk és 2025-ben ezzel szeretnénk bővíteni a repertoárt. Aki szeretne rólunk többet megtudni, itt a weboldalon talál bövebb információkat a Rólunk menüpont alatt.
Várunk mindenkit szeretettel!
Minden kurzusunkra érvényes, hogy előzetes regisztrációhoz kötött! A jelentkezéshez szükséges információk és űrlapok megtalálhatóak Facebook és Instragram oldalainkon.
- +36 30 665 5764
- info@madisonklub.hu
- Kecskemét 6000, Nagykőrösi utca 5.